Kedves Látogató!

 

 

 Szeretettel köszöntöm a Kiss Árpád Általános Iskola honlapján.

 

 Köszönöm, hogy ellátogatott hozzánk és iskolánk felől érdeklődik. Engedje  meg, hogy elkalauzoljam nagy múltú intézményünk életébe.

 

 Hitvallásunkat a Pedagógiai Programunkból idézem, mely pontosan  fogalmazza meg célkitűzéseinket.

 

 

„Mi, a Kiss Árpád Általános Iskola dolgozói arra törekszünk, hogy tanulóink testi-lelki fejlődéséhez rendezett környezetet és nyugodt légkört biztosítsunk, tehetségük kibontakoztatásához maximális segítséget nyújtsunk. Nagy jelentőséget tulajdonítunk az alapkészségek fejlesztése mellett az idegen nyelv, az informatika és a környezetvédelem oktatásának.

 

Fontosnak tartjuk az egészséges személyiség fejlődéséhez szükséges közösségi programok szervezését. Meglévő hagyományaink ápolásának és újak megszilárdításának célja múltunk felfedezése, az elődök tisztelete, a kortársak megértése, toleráns magatartás kialakítása.”

 

Bátorítom, olvassa tovább az iskolánkról szóló tájékoztatást, még az is lehet, hogy ismerős történetekre, ismerős arcokra bukkan!

 

Szeretettel ajánlom figyelmébe a fenti menüsoron található lehetőségeket is a keresgélésre.

 

Ha felkeltettük érdeklődését, szívesen látjuk személyesen is intézményünkben.

 

Tisztelettel, Gálné Percze Katalin

 

 

A Kiss Árpád Általános Iskola rövid története

 

 Balassagyarmaton 1875-től polgári fiúiskola, 1879-től pedig leányiskola is  működött a Deák Ferenc utcában, a mai Balassi Bálint Gim¬názium helyén. Célja a  művelt középosztály megteremtése volt a városban.

 

 (Komjáthy Jenő köl¬tő 1881-87-ig tanított itt magyart és latint.)

 

1903-ban az iskola új épületbe költözött, a mai Bajcsy-Zs. út 7. szám alá. (A fiúiskola megszűnt, a gimnáziumba olvadt.) A földszinten 1937-ig óvoda működött.

 

Az épületet Ungár Vilmos budapesti építész tervezte, a kivitelezése Mocsányi Károly és Székely Marcell építészek nevéhez fűződik. Az iskola homlokzatán lévő domborművek Keviczky Hugó szobrászművész alkotásai.

 

Az iskola államilag segélyezett Községi Polgári Leányiskola néven szerepelt. 1906-ban államosították, melynek megszervezője és első igazgatója Tomeskó Nándor volt 1875-1915-ig.

 

A balassagyarmati polgári iskola a maga nemében a megyében az első volt. Népszerűségét a tanulók számának növekedése mutatja. 1907-től gyakran indítottak párhuzamos osztályokat. Voltak 60-as létszámú osztályok is, amikor még a tanári szobát is tanteremnek használták. Az 1920-as évek végéig a tanulólétszám 300 körül volt.

 

A tanárok száma az 1910-es évek elejéig 6-7, 1923-24-ben már 21- 23.

 

Az I. világháború éveiben az iskola teljes odaadással teljesítette hazafias kötelességeit. Pénzt, adományokat gyűjtöttek a hadiözvegyeknek, árváknak, katonáknak hósapkákat, térdmelegítőket varrtak. 1914-15-ben női kereskedelmi tanfolyamot szerveztek a polgári iskolát végzettek számára, hogy megkönnyítsék a kereskedelmi pályán való elhelyezkedést. Ez egy évig tartott, mert 1918-19-ben 25 főt nem ért el a jelentkezők száma, ezért nem szervezték meg. 1925-től újra indult a képzés, de már 2 éves tanfolyamként. 1927-ben középfokú iskolává minősítették, tárgyi felszereltsége gyarapodott. Az 1931-32-es tanévtől megszüntették a szülők rossz anyagi helyzete miatt. 1937-től újra működött az épületben, az óvoda helyén polgári fiúiskola. A fiú- és leányiskola 1940-ben egyesült Wolcsánszky János igazgatósága alatt. Ettől kezdve 4 fiú- és 4 leányosztály volt. 1943-ban ismét engedélyezték a női kereskedelmi szaktanfolyam indítását

 

 

Kiemelt szerepet tulajdonítottak a magyar nyelv művelésének; Madách Önképzőkör működött már az 1890-es évektől, magas színvonalú városi kulturális rendezvényeket szerveztek. A befolyt összeget jótékony célra fordították. 1939-ben megalakult a Mikszáth Kálmán Önképzőkör is.

Az iskola a háború utolsó éveiben is működött. Az épület lényeges károsodást nem szenvedett, de a könyvtár teljes egészében, a szemléltető eszközök nagy része elpusztult. A háború befejezése utáni két tanévben a polgári iskola fokozatosan megszűnt, 1947-től működik általános iskolaként.

 

Ének-zene tagozat az 1977-78-as, nyelvi tagozat az 1981-82-es tanévtől működött az iskolában.

 

 Kiss Árpád, a kiváló pedagógus, Európa-szerte elismert tudós, a neveléstudományok doktorának  nevét 1986 áprilisában vette fel az intézmény.

 Jelenleg közel 400 tanulója, 36 pedagógusa, és 10 segítője van az iskolának.

 Igazgatók voltak: Igazgatók voltak: Tomeskó Nándor, Dr. Szlávikné Váradi Etelka, Molnár  Kálmán, Dr. Hámosné Dusovszky Mária, Wolcsánszky János, Dr. Szalkai Zoltán, Völgyi Lászlóné,  Hajdu József, Viczián Pál, Deák Ferenc, Aradi György, Bacsúr Sándor, Tibay András, Görög  Imréné.